A használati megosztás célja a közös tulajdonban álló ingatlan, egyezségen alapuló természetbeni felosztása a tulajdonostársak között. A tekintetben tér el a telakalakítási eljárásban lefolytatott megosztástól, hogy az ingatlan-nyilvántartási térképben nem keletkezik változás, tehát új helyrajzi szám, valamint nem keletkezik új tulajdoni lap, sem bejegyzés a meglévőre. A használati megosztás pusztán egy egyezség a közös tulajdonban álló ingatlan használati viszonyainak megállapítására, melyet az érintett felek, ügyvéd által ellenjegyzett szerződéseben rögzítenek. Ebből kifolyólag minden tulajdonos hozzájárulása szükséges. Előnye, hogy a használati határvonalak megállapításakor nem kell megfelelni a telekelakítással kapcsolatos, a kialakuló földrészlet paramétereire vonatkozó előírásokra.

A használati megosztás folyamata:

  • A megrendelő megkeresését követően egyeztetésre kerül, hogy az adott földrészlet milyen formában kerüljön felosztásra a tulajdonosok között. Ez történhet például a tulajdoni hányad arányában, de kivitelezhető teljesen egyedi elképzelés szerint is, a helyszíni adottságoknak megfelelően.
  • Az egyeztetett elképzelés alapján helyszíni felmérést végzek, és megjelölöm a használati megosztás kialakuló határvonalainak töréspontjait.
  • Elkészítem a szükséges dokumentációt melyet átadok az illetékes földhivatalnak, ahol nyilvántartásba veszik és a használati megosztás vázrajzának egy példányát megőrzik.
  • A nyilvántartásba vett vázrajzon szereplő területadatok szerepelnek majd az érintett felek közötti, ügyvéd által ellenjegyeztt megállapodásban, valamint annak térképi mellékleteként szolgál a kialakított területrészek egyértelmű azonosítására.

Árajánlatot kérhet a földmérési munkára.

Az ügymenet megkezdése előtt teljeskörűen tájékozódhat a felmerülő költségekről.

Kapcsolat:

Földmérés elsősorban Vas megye és vonzáskörzetének területén.

Székhely Szombathely, tevékenység Vas megye és környéke

Telefonos konzultáció:

Copyright © 2023 | All Rights Reserved